Miből lett a bádogos szakma?.

A hagyományos bádogosmesterség a kovács– és a lakatosmesterségből fejlődött ki a bádoganyagok használatba kerülésével, és szerszámzata nagy részét is onnan örökölte, de munkamódszerei az ötvös és a rézműves szakmákkal rokoníthatóak.

Szerszámai: a (több mint 30-féle profilkiképzésű) vaskalapácsok, a fakalapácsok, lemezvágó ollók, tőkeolló, fogók, satuk, tőke- és kézi üllők, peremezővasak, fúró- hajlító- és peremezőgép, lyukasztók, vésők, jelölők, forrasztási kellékek, stb.

Eredendően a feketebádog (vaslemez) és a fehérbádog (ónozott vaslemez) feldolgozását végezték az alábbiak szerint. Az alakítandó anyagfelület kalapáccsal való nyújtásával, ezáltal síkosabbá tételével kezdődött a munka, amelyből az ezután rárajzolt alakú lemezt kiszabták. A rajz felvitele az utóbbi időkben már sablon (mintalemez) segítségével történt. Az üllőtőkébe illesztett megfelelő alakú tőkeüllő (pl. a szarvasüllő) vagy egyéb, kézi profilvasak alkalmazásával és a hozzávaló fejkiképzésű kalapács segítségével a lemezdarabot a kívánt alakra hajlítják, illetve szükség szerint tovább nyújtják. A különféle tárgyak előállítása az egyes fémlemezekből hajlítással, tágítással, domborítással, egyengetéssel, legvégül peremezéssel (ziknizéssel) és összemunkálással: egymásrahajlítással, szegecseléssel és/vagy forrasztással történik.

A szegecselés oldható, de nem vízzáró kötést biztosít, így azt a bádogos ritkábban alkalmazta. A forrasztás kellékei a forrasztóón, a felületet előkészítő forrasztózsír, a páka és a pákakályha (hordozható kis lemeztűzhely). A forrasztópáka vörösréz csúcsát 250-350 C fokra felmelegítve vele a forrasztás helyén az ónt megolvasztják, és az olvadék elterül a lemezrészeken. Kihűlés után az olvaszanyaggal futtatott és egymásra helyezett felületek stabilan rögzülnek. Ezáltal a készre munkált, esetenként egybevágó profilú összeillesztett lemezfelületek vagy alkatrészek lényeges alakváltozás nélkül köthetők össze.